Ugye mennyire nagyképűen hangzik az előbbi cím? Hogyan is lehet egy ember egy másik emberé? Hát sehogyan. Mindannyiunknak van viszont egy saját maga által kialakított képe egy íróról, egy költőről, egy tanárról, egy sportolóról, egy hobbitról . Néhány hete párhuzamosan elő-elő jön több kérdés is, amelyet előbb utóbb meg kellene válaszolni: a felelősség kérdése, a mítoszrombolás kérdése, a fogalmak lebontásának kérdése. Most éppen anyagot gyűjtögetek. Hogy mikor lesz ezekből kiforrott szöveg, az egy másik kérdés. De a nagy könyvkeresgélés közepette rábukkantam, újra felfedeztem az „én” Satre-mat, az „én” Aron-mat, az „én” Derridámat. Talán furcsa mód de reálos létemre kedveltem a filozófiát. A pesti közgázon pedig nemcsak kötelező tárgyként, hanem válaszhatóként is megjelent a filozófia. Tematikus filozófia kurzusunk volt, én annak idején a szabadság filozófia kurzust választottam. Ennek a végén kellett írni egy általunk kiválasztott szerző szabadság filozófiájáról. Én Sartre-t választottam és emlékeszem rengeteget olvastam, filmeket néztem róla, Francia Intézet könyvtárába jártam, a Széchényiben elsőként olvastam el (nekem kellett felbontsák) a „L’être et le néant”-ot. Még mindig megvannak a jegyzeteim, no persze a dolgozatom is. Hát határozottan látszik a dolgozat szövegén, hogy 19 éves voltam. Olyanokat jegyzeteltem ki Sartre munkáiból, mint:
„… amikor azt mondjuk az ember felelős saját magáért akkor nem azt akarjuk mondani, hogy az ember csak saját magáért felelős, hanem, hogy minden emberért felelős”
„Az ember nem lehet néha szabad néha nem. (…) A szabadság továbbá nem szeszély vagy önkény, nem tehetek bármikor bármit. Amennyiben a szabadság egybeesik az ember létével, annyiban a szabadság pusztán önmagát határolja, vagyis nem áll módomban nem szabadnak lenni. Választhatok amit akarok, de azt nem választhatom, hogy ne válasszak: szabadságra vagyok ítélve”

és akkor vissza az értelmiségi szerepéhez, szintén Sartre írta a Temps Modernes beköszöntőjében

„…minthogy az író semmiképp nem vonulhat félre, kapcsolódjék hát szorosan a korához, ez számára az egyedüli lehetőség: a kor őérte van, s ő a koráért. Mi a kortársainknak írunk, mi nem a jövő szemével nézzük a világunkat, hanem a testi szemünkkel, az igazi halandó két szemünkkel. Nem fellebbviteli szinten akarjuk megnyerni perünket, s nem érdekel bennünket a halál utáni rehabilitálás, a pereket itt ezen a földön és a mi életünkben nyerjük meg vagy veszítjük el”.

Raymond Aronnal később „találkoztam”, már nemzetközi kapcsolatos koromban, azaz harmadéven. Ő is egy olyan „tudós” volt, aki benne élt a társadalmában, a jelenben, lásd rendszeres sajtóban megjelenő kommentárjait. „Sokan akik politikáról írnak, vagy felbőszülten az ellenfeleik ellen írnak, vagy az univerzális lelkiismeret tolmácsának látják magukat. Sartre mindkét szerepet játssza egyszerre. Elítéli egyesek állásfoglalását, másrészt pedig szörnyű dolgokat ír azokról az emberekről, akiket nem szeret. Mindenféle ellenérzés nélkül beszélek, minden ellenére megtartottam barátságunkat és csodálatomat iránta. Ő egyszerre volt az univerzális lelkiismeret és az elszabadult vihar. Én nem vagyok sem egyik sem másik. Néha szigorú voltam a kollaboráló francia írókkal szemben, néha túl szigorú, de nem kísértett az, hogy szigorú legyek általában véve a franciákkal.” Aron két legfontosabb értéke az „igazság és a szabadság, a két fogalom számomra elválaszhatatlan. Az igazság szeretete és a hazugság iránti irtózat, azt hiszem ezek azok, amelyek a létem és a gondolkodásmódom legmélyén vannak. Ahhoz, hogy az igazságot elmondhassam szabadnak kell lennem”.

Derridával is egyetemi tanulmányaim elején találkoztam. Az előbbi találkozásoktól annyiban különbözik eme utóbbi, hogy először láttam egy Derrida előadást azután kezdtem olvasgatni. Ő írta a következőket: „Anélkül, hogy tudnám ki érdemli meg ma a filozófus nevet, csábít az, hogy a jövőben azt nevezzem filozófusnak aki felelősen reflektál és felelősségre vonja azokat akiknek gondjaira van bízva a „köz” szó, a nemzetközi jog intézményei és beszédmódja. Filozófus az (dekonstruáló filozófusnak nevezném) aki megpróbálja elemezni a filozófiai örökségek és a még domináns, de változásban lévő jogi-politikai rendszer közötti kapcsolatot, azért, hogy levonja a praktikus és effektív következtetéseket. Filozófus az, aki új szempontokat keres a „megértés” és az „igazolás” közötti különbség tételre”.

5 deceptive ways to make yourself more comfortable briefly
miranda lambert weight loss Christie’s Auction of Kenneth Jay Lane Fashion Jewelry From Private Owners

Elküldve: 2008. február 3., 12:38-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Both comments and pings are currently closed.