Vízzel körülvéve

Az első élményem Hollandiáról határozottan „vizesre” sikeredett, hiszen az amszterdami fél nap után, mindenemből kicsavarhattam a vizet, vízhatlan kabát ide vagy oda.

Meseváros, az jutott először eszembe, amikor megérkeztem. A megdöntött házak, amelyeket sok száz évvel ezelőtt azért döntöttek meg mert nem volt csatornázás és a víznek le kellett folynia valahogy – tudtam meg barátnőmtől. Szóval akarattal dőlnek, ki kicsit jobban, ki kicsit kevésbé.

Fantasztikus különben, ahogyan az ember sok kilométeren keresztül megy egy kétsávos úton, ami egyébként egy gátnak a teteje, és körülötte nincsen semmi más csak víz. Még egy ilyen megrögzött, hegyes tájakat szeretőnek is, mint én, igazán jó élmény.

A meseszerűség érzése kitart másnap is, amikor egy kisvárost, kikötő várost nézünk meg.

Úgy használják a kishajókat, mint mi az autókat.

És persze a biciklik…fiatalok, idősek, vékonyak, testesek, öltönyben járók és sportruhások, mindenki tekeri tekeri tekeri, s gyakran olyan egyensúlyozó mutatványokat végeznek rajta, hogy a hozzá nem szokott ember csak úgy kapkodja a fejét. Hajók és biciklik, talán ez is lehetne Hollandia jelképe

Az utrechtieknek is van „vas emberkéje”

nemcsak a franciáknak, magyaroknak, belgáknak és még ki tudja hány európai városnak.

Lassan lassan talán tudatosítani is fogjuk magunkban az EU tagállamainak közös vonásait, talán…

create to designer utilizing abercrombie attires
rob kardashian weight loss the Hip Hangouts in Spain

Most airlines will allow you to check a bag for free
rob kardashian weight lossSeed Beads Are Versatile For Jewelry Making

Megjegyzések lezárva.